BESZÁMOLÓ A WORLD  ARCHITECTURE   FESTIVAL-RÓL, RÉSZTVEVŐKÉNT

Megjelent a www.epiteszforum.hu felületén, 2009-ben

Hát megtörtént! Megrendezésre került az első World Architecture Festival! A szervezők szándéka szerint a fesztivál a globális építészeti piac elmúlt években felépült épületeinek ezentúl évente megrendezendő seregszemléje kívánt lenni. A rendezvény helyszínéül Barcelona szolgált, amely a rómaiaktól a katalán gótikán át Gaudiig és Mies van der Rohe 1929-es pavilonjáig több jelentős építésznek és munkáiknak lakhelye.  Mindenesetre ennél lakhatóbb város – ahol októberben is vannak virágzó fák (ezt nem teljesen értettem, mert egyszerre valami tökszerű gyümölcs is volt a fán) , és a pálmák között papagájok repdesnek – nemigen találhattak a rendezők. Ennek örömére a fesztivál bezárultával rögtön ugyanitt kezdődött a RIBA (angliai építésszövetség) rendes éves közgyűlése, ugyanazon szervezők által megvalósítva, részben ugyanazokkal az előadókkal. (költségtakarékos megoldás ;-)!!)

Az angol szervezők – egy főleg rendezvényszervezéssel foglalkozó cég – az Emap Ltd, valamint a Magyarországon is jól ismert Architectural Review építészeti havilap, ill. annak főszerkesztője Paul Finch – igazán alapos és jó munkát végeztek. Az angol szervezés és lebonyolítás profizmusáról nekem az jutott eszembe hogy „ja kérem aki egy világbirodalmat el tudott kormányozni…”. A kiváló marketingmunka eredményeképpen a Tűzföldtől a Távol Keletig, Kanadától Dél Afrikáig, a világ minden részéről, 63 országból érkeztek tervek, összesen 722 darab. A terveket 17 kategóriába sorolták, és egy előzsűri kiválasztotta a helyszíni személyes meghallgatásra kerülő 224 (!!) db projektet, de a többi tervet is kiállították a fesztivál ideje alatt, valamint egy évig fent lesznek a fesztivál honlapján (http://www.worldbuildingsdirectory.com/) . Végül a 17 kategóriagyőztes közül a „szuper-zsüri” választotta ki a legjobbat, aki megkapta a „Grand Prix of Barcelona” kitüntetést. Pénzjutalom nem volt. 

De ne vágjuk a történések elébe, menjünk vissza a fesztivál elejére.

Szóval a beadott tervek a világ minden részéről érkeztek. Érdekes módon a Kelet-Közép Európai régióból viszonylag kevés pályázat érkezett. Még viszonylag a magyar indulók tábora volt a legnépesebb, a fesztivál programfüzete szerint 10 induló volt hazánkból. De pl. Csehországból , Szlovákiából senki, a többi szomszédunkból is csak egy kettő. A magyar indulók száma is csak az utolsó pillanatban duzzadhatott fel ennyire, mivel májusban magamon kívül még csak egy pályázót találtam a honlapon (www.worldarchitecturefestival.com). Ezel szemben – a földrajzi távolsághoz képest – nagy volt a közép- és dél amerikai tervezők jelenléte (a programfüzet azt írta hogy itt lakik a világ építészeinek közel negyede – érdekes) .

A személyes meghallgatások („védések”) a három napos fesztivál közönsége előtt nyilvánosan zajlottak le október 22. és 24. között. A kategóriazsűrik összeállítása nagyon látványos volt (mondhatnám „közönségcsalogató”). A zsűri elnöke például Sir Lord Norman Foster  volt, de részt vett a zsűriben Zaha Hadid, Massimiliano Fuksas és még sok „építészeti nagyágyú”. Ráadásul minden fizetség nélkül ingyen és bérmentve, csak a szakmaszeretet (meg talán némi költőpénz-hozzájárulás) által fűtve. Viszont pl. Richard Meier – akit tavasszal még szintén beigértek – nem jött el. Elvileg  a zsűritagok  is a egész világról kerültek ki, de ha egy kicsit jobban utánanéztem általában kiderült hogy  valami közük van az angolszász kultúrához: Ausztráliában tanított, az USA-ban élt, Angliából vándorolt ki, hazája angol nyelvű egyetemének tanára vagy legalább a RIBA tagja volt. Nyilván ezekhez volt összeköttetése a szervezőknek, és így legalább a magasszintű (angol) nyelvtudás biztosítva volt.

A prezentációkon kívül még különböző programokon lehetett résztvenni . Előadásokat-beszélgetéseket tartottak az előbb említett „jónevű zsüritagok” részvételével, melyek különböző témák köré szerveződtek: A felhőkarcolók jelentősége, energia és fenntarthatóság, Kína szerepe az építési piacon, az építész kapcsolata az ügyféllel, a közösséggel, a környezettel, az építészképzéssel. Mindhárom nap végén egy különös érdeklődésre számot tartó előadás hangzott el: Le Corbusier egy munkatársa szemével, a Coop Himmelblau vezetőjének előadása cége történetéről, Foster részvételével lezajlott beszélgetés a globalizáció arcairól. A globalizáció és a fenntartható fejlődés (sustainability) valószínüleg a leggyakrabban elhangzott szavak voltak az előadásokon. Volt még meghívásos diákcsapatok közti  tervezési verseny, a pályázók által benevezett valamint a szponzorok által preferált termékek bemutatója, nyitó és záró ismerkedési parti, építészeti túrák Barcelonában, filmvetítés, stb.

 Mivel a programokat egymással párhuzamosan szervezték, az érdeklődők próbáltak legalább háromfelé szakadni hogy minél több helyen jelen lehessenek. Én a Private House (családi ház) kategóriában adtam be pályázatot, így leginkább ezeket a bemutatókat ültem végig, az ő terveiket vettem legfigyelmesebben szemügyre. A látottak alapján megállapítottam hogy a magas tető teljesen kiveszőben van (a pályázatra beadott munkák közül!), az építészeti tervezés egyre inkább dizájneri feladat. Az „international style” szülőatyja a nemzetközi kollégák szerint valószínüleg Mies van der Rohe, legalábbis elég gyakran emlegették őt, és tervek vonalvezetésében is az ő 1929-es, a Montjuic aljában felépített kiállítási pavilonjának vonalait véltem felfedezni. Ez egyfajta „minimál stíl” ahol a nagyméretű függőleges és vízszintes kő- beton- és üvegtáblák által határolt kockák adják a lakó- (esetünkben inkább kiállító-)teret. Nem tehetek róla de nekem a magyarországi panelépítészetet juttatta eszembe. Mies kiemelt megbecsültségét jelzi hogy „a zsüri az előadók és a szponzorok abban a kiváltságban részesültek hogy az utolsó estén a Montjuic lábánál levő Mies pavilonban vacsorázhattak”. (Idézet a fesztivál hivatalos honlapjának híradásából) Mondjuk 1929-ben valóban „nagyot durranhatott” ez az épület. A nyertesek ill. a bejutottak összehasonlitása alapján valószínüleg még a következő tulajdonságokat értékelhették a vizsgáztatók: fenntarthatóság, iparosíthatóság, gazdaságosság, ötletesség, látványosság. 

Ennek fényében igazán becsülendő hogy a családi-ház zsűri a három „kiemelten említésre méltó” épület közé beválogatta a mexikói Senosiain Architects Nautilus házát, amelyik egy rabicbetonból és színes üvegből épült csigaház-szerű teljesen organikus építmény. 

Vajon Magyarországon egy mondjuk Zoboki-Demeter és társaik épületet preferáló társaság díjazná-e Makovecz Imre épületét? Bár lehet hogy a Private House kategóriában tapasztaltakat nem szabad általánosítani.  A Housing kategóriában ugyanezen iroda „A Tollaskígyó Tanyája” című többlakásos házát nem értékelték. Talán ezért a tervező, meg sem várva a végső döntést, az őt elkisérő családjával (lánya volt a tolmács a prezentációknál! ) már a második nap visszautazott hazájába. A zsűri elnöke, a brit Will Alsop,külön élményt jelentett számomra („az anti-Foster” ahogy Paul Goldberger nevezi a The New Yorker-ben megjelent  cikkében ). Alsop személyesen olyan mint az épületei a képek alapján: kedves, mosolygós, ötletes, közvetlen, jóindulatú és humoros. A prezentációk végén gyakran megjegyezte hogy mennyire tetszett neki az épület, és hogy szivesen látna ilyet Nagy-Britanniában is. Hogy aztán miként szavazott azt már nem tudom, mert az nem volt nyilvános. Végül a családi-ház kategória nyertese egy elég különös építmény lett. A japán Sou Fujimoto Architects által tervezett „Final Wooden House” egy fahasábokból látszatra véletlenszerüen összerakott kocka, ahol a hasábok közötti kimaradt űrökben alkultak ki a funkcionális terek.